Helyezze a kecskesajtot egy tálba, adjon hozzá két evőkanál aprított snidlinget, és fűszerezze sóval, borssal. Keverje össze.
Formázzon apró, kb. 25 g-os golyókat a sajtból.
Öntse a lisztet egy tálba.
Verje fel a tojásokat egy másik tálban.
Öntse a kenyérmorzsát egy harmadik tálba.
Forgassa meg a kecskesajtgolyókat előbb a lisztben, majd a felvert tojásban.
Végül forgassa meg a golyókat a morzsában.
Tegye félre a hűtőbe 40 percre, hogy a golyók összeálljanak.
Spriccelje meg a golyókat semleges ízű olajjal, majd helyezze az Easy Fry készülékbe a normál rácson.
Állítsa be a NUGGETS programot 10 percre.
Helyezze a kecskesajtgolyókat egy tálcára. Szórja meg a snidlinggel és a paprikával vagy az Espelette paprikaőrleménnyel. Tálalja azonnal.
Tálalja friss salátával és mézzel.
A maradék sajt felhasználásához. Ezt a receptet másféle sajtokkal is elkészítheti, ízlésének tetsző módon, vagy aszerint, hogy milyen maradéka van. Formázza a sajtgolyót kis darab füge köré, a még teljesebb ízélményért. Tegyen néhány szem friss szőlőt a tányérra.
Vágja a kenyeret nagyjából 1,5 cm vastag szeletekre, vágja le a héját, majd a szeleteket vágja nagyjából 1,5 cm-es rudakra.
Olvassza fel a vajat egy serpenyőben vagy a mikrohullámú sütőben.
Készítsen elő egy tál mogyoróport/darált mogyorót.
Öntsön tejet egy tálba.
Egy harmadik tálban verje fel a tojásokat a cukorral és a vaníliás cukorral (vagy kivonattal).
Mártsa a kenyérrudakat a tejbe. Hagyja, hogy megszívják magukat – kb. 30 másodpercig.
Mártsa a rudakat a felvert cukros tojásba, majd a mogyoróporba, hogy az teljesen beborítsa.
Helyezze őket az Easy Fry készülékbe a normál tepsin, majd ismételje a fenti lépéseket a többi rúddal, amíg el nem fogynak.
Kenje meg a rudakat egy kevés olvasztott vajjal.
Állítsa be a NUGGETS programot 180°C-ra, 8 percre.
Tálalja forrón, folyékony mézzel.
A száraz kenyér felhasználásához. Mindenféle száraz kenyér, briós is felhasználható francia pirítós készítéséhez. Adjon egy teáskanál narancsvirágvizet a tejhez, a vaníliás cukorhoz és a tojáskeverékhez az extra ízért.
Mi mindendenben könnyíti meg a konyhai munkát a botmixer? Hogyan lehet a legtöbbet kihozni ebből a konyhai alapeszközből? Íme néhány tipp és jótanács.
Milyen botmixert válasszunk?
Melyik az a botmixer, amellyel 100%-ban elégedettek leszünk? Ezen kérdés megválaszolásához, mindenekelőtt tisztázni kell, hogy milyen tulajdonságokkal kell rendelkeznie az ideális botmixernek. Összegyűjtöttük a botmixer kiválasztásának alapvető kritériumait.
A botmixer kiválasztásakor a következő szempontokra érdemes figyelni: teljesítmény, sebesség, folyamatos üzemidő és egyéb funkciók. Nagyon fontos emelett a készülék és a kiegészítők anyaga, a kábel hossza, a készülék biztonságossága és a mellékelt tartozékok mennyisége és minősége.
A teljesítmény nagyon fontos kritérium egy botmixer esetében. Általában minél nagyobb a készülék teljesítménye, annál keményebb összetevőket tud feldolgozni. Ugyanez vonatkozik a percenkénti fordulatszámra is – minél több fordulatszámmal rendelkezik a botmixer, annál jobban aprítja, pépesíti az ételt. Remek készülék a Tefal Infiny Force Pro 5in1 botmixer, amelynek lenyűgöző 1200 W-os teljesítménye még a legkeményebb hozzávalók esetén is nagyon egyenletes és sima konzisztenciájú püréket, pépeket eredményez.
Ez a botmixer exkluzív Powelix Life pengékkel rendelkezik, amelyek páratlan tartósságot biztosítanak. Az Infiny Force Pro 5in1 botmixer a hazai piacon kapható botmixerekhez képest kétszer hosszabb üzemidővel rendelkezik, és akár 30 százalékkal gyorsabban turmixol. Emellett rendkívül jól szabályozható, köszönhetően a könnyen kezelhető többsebességes indítógombnak, ez biztosítja azt is, hogy aprítás, habverés vagy turmixolás közben az elérni kívánt textúrát textúrát és eredményt kapjuk.
A Tefal botmixer nagy előnye a rengeteg tartozék, a fröccsenő összetevők elleni védelem és a tartozékok mosogatógépben moshatók.
Tippek a botmixer használatához
Milyen funkciói vannak ennek a botmixernek, és mi készíthető vele a konyhában? Ez a gép aprít és zúz, így kiválóan alkalmas fűszernövények, zöldségek vagy hagyma aprítására. A botmixer turmixol is, így krémlevesek, szószok, krumplipürék, pürék, bébiételek, zabkásák, turmixok, smothiek, shake-k, hideg mártogatós szószok vagy pestók készítéséhez is használható.
Mire lehet még a botmixert használni? Habverésre például. Ennek köszönhetően ideális hideg mártások, házi majonéz, tojásfehérjehab, házi tejszínhab, tortakrémek vagy krémes desszertek készítéséhez. Összefoglalva egy botmixer sokféle módon használható, nélkülözhetetlen alapeszköz a konyhában.
A botmixer tartozékai fontosak
Fontos, hogy a botmixer valóban multifunkcionális legyen? Akkor mindenképpen figyelni kell arra, hogy rengeteg tartozékot is tartalmazzon. Ezt a kritériumot is teljesíti a Tefal Infiny Force Pro 5in1 botmixer, amelynek sokoldalú tartozékai segítségével szabadjára engedhetjük a kulináris fantáziánkat, és amely könnyedén helyettesíti a habverőt vagy részben a klasszikus asztali turmixgépet is. Fontos, hogy a tartozékok cseréje előtt mindig húzza ki a készüléket a konnektorból.
Az Infiny Force Pro 5in1 egy 800 milliliteres mérőedényt tartalmaz, ideális méret a legtöbb konyhai művelethez. A levehető talppal rendelkező Tefal botmixer rengeteg tartozékot is tartalmaz: aprítót, habverőt, pürésítő,, burgonyapüré készítőt, kis és nagy aprítóedényt, valamint egy praktikus spatulát.
Mit tud még az Infiny Force Pro 5in1 botmixer? Ehhez a készülékhez tartozik egy fröccsenésvédő is. Így aprítás, habverés vagy turmixolás közben a konyha tiszta marad, kevesebbet kell a konyhapultot takarítani.
Recept botmixerrel: Krémes sütőtökleves
Kedvenceink a krémlevesek. Az Infiny Force Pro 5in1 botmixerrel elkészíthető ez a krémes sütőtökleves, amely gyors, egyszerű és finom egyszerre.
Hozzávalók:
● 1 hokkaido sütőtök
● 1 hagyma
● 50 gramm vaj
● 1 csésze főzőtejszín
● só és bors a fűszerezéshez
A sütőtökleves elkészítése lépésről lépésre:
1. Hámozzuk meg, mossuk meg és aprítsuk finomra a hagymát a botmixerrel az aprítótálban.
2. Tegyük a vajat egy serpenyőbe, és pirítsuk meg az apróra vágott hagymát. Ezután adjuk hozzá a meghámozott, feldarabolt hokkaido tököt.
3. A hagymát és a sütőtököt picit pirítsuk meg, majd öntsük fel vízzel és főzzük, amíg a sütőtök megpuhul. Körülbelül 20 percig tart.
4. Amikor a sütőtök megpuhult, tegyük félre az edényt, adjuk hozzá a főzőtejszínt, és botmixerrel turmixoljuk simára a sütőtöklevest. Szükség esetén adjunk hozzá még sót. Ha a sütőtökleves még mindig sűrű, hígítsuk fel vízzel, majd forraljuk még egy kicsit.
5. Tálaljuk a kész krémes sütőtöklevest sütőtökolajjal meglocsolva és pirított tökmaggal megszórva. Egy kanál tejföllel is díszíthetjük.
A botmixer megfelelő ápolása meghosszabbítja az élettartamát
Hogyan kell karbantartani a botmixert, hogy sokáig legyen segítségünkre a konyhában? A legfontosabb, hogy használat után mindig alaposan meg kell tisztítani. A Tefal Infiny Force Pro 5in1 botmixerminden tartozéka használat után mosogatógépbe tehető. Ez igaz mindenre kivéve a motor és a meghajtóegység, amelyeket azonban csak nedves szivaccsal szabad letörölni. Az Infiny Force Pro 5in1 botmixer megfelelő karbantartásával biztosak lehetünk benne, hogy ez a minőségi készülék, amely másodpercek alatt tökéletes eredményt biztosít, igazán hosszú élettartamú lesz.
A vasaló nélküli vasalás lehetetlen? Pedig nem az, innovatív technológia segítségével ez is lehetséges: megmutatjuk, hogyan vasaljuk ki ruháinkat vasaló nélkül. Létezik egy szuper eszköz, amely forradalmasítja a vasalási szokásokat és ezt használva minden ruhadarab makulátlan és gyűrődésmentes lesz.
Milyen eszközt használjunk vasaló helyett?
Hogyan vasaljuk ki a ruhákat vasaló nélkül? Több lehetőség is van, minden esetben más eredményt várhatunk el. Például vasaló nélkül egy speciális spray segítségével is ki tudjuk egyenesíteni a ruhákat: egyenletesen fújjuk a sprayt a kiválasztott ruhadarabra, majd kézzel egyenesítsük ki.
Hogyan vasaljunk vasaló nélkül?
A hőhatás nélküli vasalás azonban nem garantálja a tökéletes eredményt. Ezért tényleg csak rendkívüli esetben alkalmazzuk ezt a megoldást. Ha vasaló nélküli vasalást szeretnénk garantáltan tökéletes eredménnyel, akkor használjunk kézi gőzölőt, vagy egy még jobb készüléket – a ruhagőzölőt. Ezek az eszközök forradalmasítják a vasalást, és sokkal könnyebben és így gyorsabban tudunk gondoskodni ruháinkról.
A kézi ruhagőzölő és az álló ruhagőzölő nemcsak hatékony megoldás arra, hogy vasaló nélkül vasaljuk ki az ingeket (és más ruhadarabokat), hanem nagyszerűen lehet fertőtleníteni velük a ruhákat és egyéb textileket. A forró gőz fertőtlenítő hatásának köszönhetően a vírusok, baktériumok és kórokozók akár 99,9 százaléka elpusztul.
Jó tudni: hogyan akasszuk fel a frissen mosott ruhákat úgy, hogy ne kelljen vasalni?
A vasalás az egyik legkevésbé kedvelt háztartási tevékenység. Hogyan lehet a lehető legegyszerűbbé tenni? Első lépésben arra kell figyelni, hogyan akasszuk fel a mosott ruhákat úgy, hogy ne is kelljen vasalni, vagy hogy utána minél kevesebbet kelljen vasalni.
Ne töltsük túl a mosógépet mosás előtt, hogy a ruhák ne nagyon gyűrödjenek mosás közben. Ha alacsonyabb fordulatszámon mosunk és centrifugázunk, akkor ez tovább csökkenti a gyűrődés valószínűségét. Mosás után egyesével vegyük ki a ruhákat a gépből, és óvatosan rázzuk ki őket, hogy a gyűrődések a lehető legkisebbek legyenek.
A kimosott blúzokat, ingeket, ruhákat, pólókat vagy melegítőket lehetőleg vállfára akasztva szárítsuk. A nadrágokat nadrágakasztóval, vagy derekuknál csipesszel a szárítóra rögzítve a legjobb szárítani. A nagyobb textileket (ágynemű, konyharuha, terítő) ruhaszárítóra akasszuk fel, de ügyeljünk arra, hogy ne lógjanak le a földre.
A leghatékonyabb vasalás vasaló nélkül: a Tefal Care For You ruhagőzölő forradalmasítja a vasalást
Melyik a legjobb olyan készülék, amellyel vasalás nélkül lehet vasalni és 100%-osan tökéletes eredményt garantál? Remek megoldás az ing vasaló nélküli vasalására – és persze más ruhadarabok vasalására is – a Tefal Care For You ruhagőzölő. Ez a forradalmi eszköz egyszerre akár négy ruhadarabot is képes vasalni, miközben fertőtlenít és megszabadítja őket a szagoktól. A Tefal Care For You szárítási funkciót is kínál az olyan érzékeny ruhadarabok számára, amelyek egyébként a szárítógépben károsodnának.
A Tefal Care For You ruhagőzölője forró gőzzel dolgozik, és valójában úgy működik, mint egy gőzölős önvasaló. Rengeteg időt és munkát takaríthatunk meg, amit egyébként a hagyományos vasalásra kellene fordítanunk.
Tefal ruhagőzölő: Hogyan működik?
Tegyük a vasalni kívánt ruhákat vállfára és akasszuk őket a Tefal Care For You ruhagőzölőbe! Egyszerre legfeljebb négy ruhadarabot lehet így vasalni. Ezután csak nyomjuk meg a gombot, és a Tefal ruhagőzölő elvégzi helyettünk a munkát. Az eredmény tökéletesen vasalt ingek, blúzok vagy pólók lesznek – hagyományos vasaló használata nélkül is.
Vasaló nélkül a Tefal Care For You ruhagőzölő mindössze 10 perc alatt tökéletessé varázsolja a ruhákat, és ez idő alatt akár négy ruhadarabot is tökélesen ki tud vasalni. Ha ezt a ruhagőzölőt például ingek vasalásához használjuk rengeteg időt takaríthatunk meg. Ha egy ing vasalása 10 percet vesz igénybe, a Tefal Care For You segítségével 4 ing vasalásához szükséges idő a felére csökken. És mindezt anélkül, hogy a vasalódeszka mellett kellene állnunk.
A Tefal Care For You nem csak időt, hanem pénzt is megtakarít
Gondoljuk át, hetente mennyi időt töltünk az ingek vasalásával? Ha ez heti 2 óra, akkor ez egy hónapban 8 óra és évi 96 óra. Milyen órabért tudnánk felszámolni ezért? Ha 1 óra munkáért 4000 forintot fizetnénk, akkor 1 naptári év alatt 384 000 forintot munkadíjat kellene kiadni az ingek vasalásáért.
Amennyiben magunknak vagy párunknak vasaljuk az ingeket, a fenti összeg picit több mint a felét érdemes befektetni a Tefal Care For You ruhagőzölőbe, mert így időt, pénzt és munkát takaríthatunk meg. Ez a befektetés gyorsan megtérül, ha rendszeresen használjuk a Tefal ruhagőzölőt.
Összeállítottunk néhány tippet, hogy idén egészséges karácsonyi ételekkel élvezze az ünnepeket. Hogyan lehet karácsonykor is egészségesebb ételeket készíteni? Olyanokat, amelyek mindezek mellet még finomak is és az egész családnak ízlenek?
Egészségtudatos karácsony: hogyan lehetséges?
A karácsonyi ünnepek a lakmározás ideje, amely gyakran megviseli a szervezetünket. De mi lenne a karácsony sült hal, krumplisaláta vagy édesség nélkül? A jó hír az, hogy ezek a hagyományos karácsonyi receptek sokkal egészségesebb, mégis ízletes módon is elkészíthetők.
Ha idén karácsonykor jobban szeretnénk ügyelni az egészségünkre, és a karácsonyi menüt ezen szempont alapján összeállítani, nem kell alapjaiban változtatni a megszokott ízeken. A hagyományos karácsonyi fogások egy kis átalakítással egészségesebbé varázsolhatók. Például egészséges burgonyasaláta majonéz nélkül és forró légsütőben sült rántott ponty. A karácsonyi ünnepekre teljes kiőrlésű lisztből készült, fitt karácsonyi édességet is süthetünk, anélkül, hogy túlzásba vinnénk a hozzáadott cukrok és zsírok használatát. Aszalt gyümölcsöket, dióféléket, zabpelyhet, tönkölylisztet vagy quinoát is beépíthetünk az egészséges karácsonyi édességekbe. Ha nem tudjuk, mivel helyettesíthető a finomított cukor az édességben, próbáljuk ki a gabonamalátát, a nádcukrot vagy a juharszirupot.
Hogyan lehet a karácsonyi recepteket egészségesebbé tenni? Például készíthetünk egészséges burgonyasalátát majonéz nélkül.
A kihűlt, héjában puhára főtt burgonyát meghámozzuk és feldaraboljuk, majd a megszokott módon összekeverjük az apróra vágott keménytojásokkal. Ehhez a keverékhez adjuk hozzá az apróra vágott hagymát, a savanyú uborkát és a főtt sárgarépát. A burgonyasalátát sóval, borssal és friss petrezselyemmel fűszerezzük. Végül adjunk hozzá egy teáskanál mustárt és joghurtot.
A karácsonyi krumplisaláta könnyű változatát már elkészítettük, de hogyan lehet a sült ponty egyszerre ízletes, ropogós és egészséges? ATefal Easy Fry & Grill XXL forrólevegőssütővel igazán egyszerűvé válik az egészséges ponty receptje. A pontypatkókat panírozzuk be a szokásos módon, majd helyezzük őket a forrólevegős sütőbe, amely egyszerre akár nyolc adagot is képes kisütni.
Az Easy Fry & Grill XXL forrólevegős sütő minimális mennyiségű olajat használ, technológiája mégis tökéletes sütést biztosít, amely során a hús kívül ropogós, belül pedig szaftos lesz. A sült ponty egészséges változata gyakorlatilag megkülönböztethetetlen lesz a „karácsonyi klasszikustól“.
A karácsonyi ünnepek a családi összejövetelek pillanatai. Ilyenkor az egész család együtt van, ezért előre meg kell tervezni a több napos menüt. Ha tudatosan ügyel az életmódjára, és szeretne karácsonyra egészséges és egyben ízletes recepteket készíteni családjának, az Easy Fry & Grill XXL forrólevegős sütő nagy segítségére lesz ebben. Megkönnyíti a gyors és egészséges karácsonyi ételek elkészítését – akár nyolc személy számára lehet benne sütni-főzni.
Csodás karácsonyi receptek minden alkalomra. Az Easy Fry & Grill XXL készülékben egyszerre akár két különböző ételt is elkészíthető, úgy hogy egy időpontra készülnek el.
Mit készíthetünk ebben a készülékben, ami garantálja az ízletes és egészséges karácsonyi menüt? Például sült hús, grillezett csirke, sült krumpli, házi amerikai burgonya, sült nuggets, steak, sült hal vagy grillezett zöldség, mind egészséges változatban, kevés zsiradék felhasználásával vagy anélkül.
Ha sült és egészséges finomságok elkészítéséről van szó, a Tefal Easy Fry & Grill XXL a legprofibb készülék. Extra Crisp technológiával büszkélkedhet, a hagyományos sütőkhöz képest 99%-kal kevesebb hozzáadott zsírral készített ropogós és aranyszínűre sült ételeket garantál. Az Easy Fry & Grill XXL például mindössze 15 milliliter olajat igényel egy kilogramm friss sültkrumpli sütéséhez, szemben a hagyományos sütők két liter olajával.
Hogyan készítsünk egészséges karácsonyi fogásokat az Easy Fry & Grill XXL segítségével?
Az Easy Fry & Grill XXL készüléket nagyon könnyű használni. Ez a készülék nyolc automatikus főzési programmal rendelkezik, de használható manuális üzemmódban is. Az Easy Fry & Grill XXL nagyméretű digitális érintőképernyővel rendelkezik, amely különösen egyszerűvé teszi a beállítást.
Ha forrólevegős sütőhöz új recepteket keres, töltse le a Tefal Receptek alkalmazást a Google Play vagy azApp Store áruházból. Itt tippeket talál az egészséges karácsonyi menühöz is, amelyet könnyedén elkészíthet a Tefal Easy Fry & Grill XXL készülékével.
Pénzt szeretne megtakarítani, vagy kevés az ideje? Íme néhány hasznos tipp, hogyan készíthet olcsó, gyors és egészséges ételeket félkész termékek nélkül. Ahhoz, hogy ne kelljen az egész fizetését elkölteni munkahelyi ebédre, ésszerű döntés otthon főzni.
Gazdaságos főzés: milyen összetevőkből?
Hogyan lehet olcsón, egészségesen és kiegyensúlyozottan étkezni? Ehhez a megfelelő alapanyagválasztás elengedhetetlen. Milyen alapanyagokat használjunk az pénztárcabarát és egészséges főzéshez? A spájzunkból nem hiányozhat a burgonya, rizs, tészta, lencse, bab, tojás, tojás, liszt, növényi olaj, só, cukor, fűszerek, tejtermékek, szezonális gyümölcsök és zöldségek, valamint az alapvető húsok.
A gazdaságos főzéshez, érdemes az évszaknak megfelelően, szezonális élelmiszerekből bevásárolni. Például a szezonális gyümölcsök és zöldségek olcsóbbak primőr társaiknál, vagy nagyon jó, ha saját magunk által termesztett zöldségből-gyümölcsből dolgozunk. Az olcsó főzés kulcsa továbbá az, hogy csak azokat a szükséges alapanyagokat vásároljuk meg, amelyekből ízletes és egészséges ételeket készíthetünk.
Tippek az egészséges és gazdaságos főzéshez: gondosan tervezze meg az ételet!
Hogyan lehet az étkezésen spórolni? A legfontosabb, hogy gondosan tervezzük meg, milyen ételeket szeretnénk elkészíteni, és a hozzávalók átgondolt beszerzésére összpontosítsunk. Például állítsunk össze előre egy heti menüt, amely tartalmazza a napi étkezések pontos bontását. És az előre elkészített menü alapján érdemes átgondoltan megvásárolni azokat az alapanyagokat, amelyekre szükség lesz, és nincsenek otthon.
Mit érdemes nagy kiszerelésben vásárolni? Lehetőleg olyan tartós, ömlesztett élelmiszereket, amelyekről tudja, hogy sokat fogja használni főzés vagy sütés közben. Ezért érdemes felhalmozni a tészta-, rizs-, hüvelyes-, liszt- és sütőipari alapanyagokat, amelyeket a legjobb, ha a kamrában vagy az élelmiszerszekrényben tartunk.
És mi nem hiányozhat a hűtőből? Az otthoni hűtőszekrényben tartandó alapvető összetevők közé tartozik a tojás, a tej, a vaj, a natúr joghurt, a friss zöldségek, a mustár, a ketchup és néhány gyümölcs. Milyen alapvető élelmiszerek kellenek a fagyasztóba? Alapvető húsok, halak, fagyasztott zöldségek, fagyasztott gyümölcsök és fagyasztott gombák.
Hogyan lehet otthon pénztárcabarát módon főzni?
A fenti összetevők kombinációjával sok csodálatos receptet készíthető gyorsan, egyszerűen, olcsón és egészségesen. Ahhoz, hogy a főzés igazán egyszerű legyen, a megfelelő ételkészítő eszközökre is szükség van. Gyorsan, egyszerűen és alapvető alapanyagokból lehet főzni például a Tefal Cook 4 Me+ Connect multifunkciós edényével: lehet párolni, magas nyomáson főzni, vagy szokásos módon főzni három hőfokon, a sütni, rostonsütni, valamint olajban sütni is. Ez az okos segítő a hőmérsékletet is képes fenntartani, így az ételek főzés után is melegek maradnak.
A Cook4Me+ Connect egy intelligens edény, amely automatikusan főz. Egyszerűen párosítsa a készüléket mobiltelefonjával a My Cook4me alkalmazással, amely ingyenesen letölthető a Google Playvagy az App Store áruházból, és máris kezdhet főzni olcsón, gyorsan és egészségesen.
Pénztárcabarát receptek ebédre és vacsorára a Cook 4 Me+ Connecttel: Hol lehet inspirálódni?
Hol találhatunk recepteket pénztárcabarát ételekhez, és mit is főzzünk ebédre néhány száz forintért? ATefal mobilalkalmazása a Cook4Me+ Connect multifunkciós edényheztöbb száz olcsó, gyors és egészséges receptet kínál, amelyeket ez az okos segítő pillanatok alatt elkészíthet. Nagy előnye, hogy a My Cook4me alkalmazást saját pénztárcabarát receptjeivel is frissítheti.
A Cook4Me+ Connect multifunkciós edénnyel nem csak gazdaságosan lehet főzni. Azok is örömmel hazsnálják, akiknek nincs sok idejük az ételek elkészítésére. A Tefal Cook 4 Me+ Connect a személyes asszisztens a konyhában, olcsó és gyors receptekkel is megbirkózik.
Csak tegyük az összes szükséges alapanyagot az intelligens edénybe a mobilalkalmazás utasításai szerint. A Cook4Me+ Connectbenmár nem kell a későbbi főzést irányítani, minden automatikusan történik. Ez az intelligens multifunkciós edény lépésről lépésre elkészíti az ételt..
Mivel a Cook4Me+ készülékben akár hat személy számára is készíthető étel, ideális arra, hogy több napra előre főzzünk, így készíthető például héjában sült krumpli, kolbászos bundás krumpli, sonkás fasírt vagy csőben sült tészta csirkével és spenóttal. Ebben az intelligens edényben így nemcsak egy személyre, hanem a többfős család vagy társaság számára is elkészíthetők az olcsó és gyors receptek.
Összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat és javaslatokat, amelyeket érdemes fontolóra venni edényvásárlás előtt. Mire érdemes figyelni, ha olyan edénykészletet szeretnénk, amelyet a lehető leghosszabb ideig, legsokoldalúbb módon és akár helyet megtakarítva a konyhában használhatunk.
Milyen főzőedényt válasszunk? Tippek a vásárláshoz
Új főzőedényt keres? Válasszon körültekintően, hogy 100%-ban elégedett legyen velük. Nem csak arra kell figyelni, hogy az edények alkalmasak legyenek a főzésre. Az is fontos, hogy a főzőedények könnyen tisztíthatók és energiatakarékosak legyenek. Mire kell tehát különösen figyelnie, amikor új főzőedényt választ? Nézzük a legfontosabb szempontokat!
1. Válasszon új főzőedényt a tűzhelyének megfelelően
Indukciós főzőlap, kerámia, gázrózsák, milyen tűzhelyen fogja az edényeket használni? Ha új főzőedénykészletet keres, ezt mindenképpen figyelembe kell venni. Az új edényeknek teljes mértékben kompatibilisnek kell lenniük a konyhában található főzőlappal.
Milyen edényeket kell használni indukciós főzőlapon, vagy hogyan válasszon edényeket kerámiafőzőlapra? Figyeljen a szimbólumokra. A legtöbb gyártó az indukciós főzőedényeket egy grafikus tekercs szimbólummal vagy az indukció szóval jelöli. A kerámia- és más típusú főzőlapokhoz való főzőedényeket a forró kerámia főzőlap szimbólumával, lánggal vagy a gyártó nyilatkozatával lehet azonosítani, amely szerint a főzőedény alkalmas az ilyen típusú főzőlapokhoz.
2. Sütőben akarja-e használni őket?
Mit kell még figyelembe venni? Ne csak arra figyeljen, hogy milyen főzőedény használható a főzőlapon. Az új edényeket a sütőbe is be akarja-e majd tenni? Miért ne lehetne egyszerre főzni és sütni is benne? Ezért figyelembe kell venni a főzőedénykészlet anyagát, amelynek ellen kell állnia a magas főzési hőmérsékletnek – a gyártó mindig megadja a maximális hőmérsékletet mind a főzőedények, mind a fedelek esetében.
3. Milyen szempontok fontosak még? Hely a konyhában
Általában a konyhában lévő hely hiánya miatt szoktak lebeszélni minket egy új főzőkészlet vásárlásáról. Ön is helyhiánnyal küzd a konyhájában, és ezért gondolkodik azon, hogy mégsem vesz az új edényeket? A megoldás: szerezzen be egy egymásba rakható edénykészletet. Az edények egyszerűen egymásba illeszkednek, így minimális helyet foglalnak el a szekrényben. .
4. Be akarja-e tenni az edényeit a mosogatógépbe?
Az edények kiválasztásakor arra is érdemes figyelni, hogyan szeretné tisztítani őket. Ha van otthon mosogatógépe, biztosan hatékonyabb és kényelmesebb lesz, ha okosan választ olyan edénykészletet, amelyet használat után biztonságosan betehet a mosogatógépbe. Honnan tudja, hogy az edények mosogatógépben moshatók-e? Keresse a gyártó garanciáját és a „mosogatógépben mosható“ jelzést.
5. Szerezzen be intelligens edényeket, amelyek energiát takarítanak meg!
Szeretne a lehető legkevesebb áramot használni főzés közben? Szerezzen be új, kiváló minőségű anyagból készült főzőedényeket, amelyek igazán gyorsan és egyenletesen főzik meg az ételt. Ha még több energiát szeretne megtakarítani főzés közben, válasszon minőségi indukciós edényeket!
Hogyan válasszunk főzőedényt kerámia főzőlaphoz és indukcióhoz? Ez az ár/teljesítmény aránytól is függ
Melyik főzőedény a legjobb választás? Ez az ár/teljesítmény arányától is függ. Röviden, az új főzőedényeknek nagyszerű hosszú távú befektetésnek kell lenniük. Fontos, hogy az új edények teljes megelégedettséggel szolgáljanak, és sokáig kitartsanak.
A Tefal Ingenio intelligens főzőedény leegyszerűsíti a főzést és az életet
Ha teljesen megreformálná a konyháját, válassza a Tefal Ingenio intelligens főzőedényeket. Ezt a főzőedényt imádni fogja főzés közben. A tapadásmentes bevonattal ellátott intelligens edények és serpenyők alkalmasak kerámialapos és indukciós főzőlapra. Mivel levehető fogantyúval rendelkeznek, a sütőben is készíthet vele ízletes ételeket.
Ráadásul a Tefal Ingenio intelligens főzőedénykészlet egymásra helyezhető, és jelentős helyet takarít meg a konyhában. És mi a helyzet a levehető fogantyúval? Egyszerűen bepattintható az egyes Ingenio edények és serpenyők közé. A fogantyú terhelhetősége akár 10 kilogramm, így főzés vagy tálalás közben sem hagyja cserben.
Hogyan kell tisztítani a Tefal Ingenio intelligens főzőedényt? Használat után csak vegye le a fogantyút, és tegye az edényeket vagy serpenyőket a mosogatógépbe. Ennek az intelligens főzőedénynek az előnyeit igazán hosszú ideig élvezheti, mivel nagyon hosszú élettartamú. Tíz év garanciával a Tefal Ingenio intelligens edényei és serpenyői az Ön kedvenc segítői lesznek a konyhában.
Cseréljen le három konyhai háztartási eszközt egy készülékre! Megmutatjuk, hogyan használhatja a forrólevegős sütőt grillsütőként és párolóként. Főzzön többfunkciósan egyetlen készülékkel – ezzel helyet és áramot takarít meg a konyhában, és ezenkívül egészségesebb ételeket tud majd készíteni.
Egészséges-e a forrólevegős fritőz használata?
A fenti kérdésre a válaszunk: igen. Ebben a készülékben ropogós sült krumplit, sült csirkeszeletet vagy rántott sajtot készíthet egyszerűen és egészségesebben. A forrólevegős fritőz segít, hogy egészségesebben süssünk-főzzünk a mindennapokban. Minden sült finomság elkészíthető olaj nélkül vagy csak néhány csepp olajjal.
Hogyan működik a forrólevegős fritőz? A fedél alatt egy fűtőelem található, amely felmelegíti a benne lévő levegőt. A forró levegő pedig folyamatosan kering a sült krumpli, a csirkecsíkok, a sajt és más ételek körül a forrólevegős sütés során A fritőz működése a hőmérséklet-szabályozás és a forró levegő tökéletes egyensúlyára épül – ez a kombináció garantálja a ropogós, aranyszínűre sült ételeket kevés olajjal vagy anélkül.
Multifunkcionális főzés egy eszközzel: a főszerepben a 3 az 1-ben forrólevegős sütő
Milyen készülékeket helyettesíthet egy forrólevegős fritőz? Többet is. Ez a készülék nem csak eredeti céljára, az egészséges, olaj nélküli sütésre remek eszköz. A forrólevegős sütőt elektromos grillként és párolóedényként is használhatjuk.
Multifunkcionális főzés egy készülékben a Tefal Easy Fry & Steam 3 az 1-ben forrólevegős fritőzben: korlátlan lehetőségek tárháza az ízletes és egészséges főzéshez. Ez a készülék három technológiát kombinál a többfunkciós főzéshez, nevezetesen a forrólevegős sütést, az egészséges grillezést és a párolást. Készítsen ízletes és egészséges ételeket az egész családnak a Tefal Easy Fry & Steam 3 az 1-ben forrólevegős sütőben! Mivel három konyhai eszközt képes helyettesíteni, helyet takarít meg a konyhában.
Többfunkciós főzés a forrólevegős fritőzben
Több tucat ízletes és egészséges ételt készíthet könnyedén egyetlen készülékben: egészségesebben süthet olajban, párolhat és grillezhet is. Készítsen húst, zöldséget, burgonyát vagy sajtot a 3 az 1-ben forrólevegős fritőzben. Milyen recepteket lehet vele elkészíteni? Sokfélét.
Ha a 3 az 1-ben forrólevegős sütőt elektromos grillsütőként használja, akkor csodálatos grillezett camambert vagy grillezett hamburgerhúst is süthet. Forrólevegős fritőzként ropogós csirkecsíkokat vagy édesburgonya-sültkrumplit készíthet. Ha a Tefal Easy Fry & Steam 3in1 készülék tálcáját vízzel tölti fel, és kiválasztja a gőzfunkciót, finom párolt halat és a friss, vitaminokkal és tápanyagokkal teli zöldségeket varázsolhat a tányérra.
Az Tefal Easy Fry & Steam használatával energiát takarít meg
A3 az 1-ben Tefal Easy Fry & Steam légsütővel történő főzés során a kombinált üzemmódok időt és áramot is megtakarítanak. Hogyan lehetséges ez? Ez a készülék akár 52 százalékkal gyorsabb, mint egy hagyományos sütő. Ezenkívül a forrólevegős sütéshez és gőzöléshez nem szükséges előmelegítés, ezért nem fogyaszt sok áramot.
A Tefal Easy Fry & Steam az egészségesebb, többfunkciós főzéshez nyújt segítséget, különösen hasznos, ha egészséges életmódot folytat, vagy fogyókúrázik. Nemcsak egészséges párolt ételeket készíthet, de a grillezett vagy sült finomságokról sem kell lemondania.
Hogyan kell tisztítani ezt a fritőzt? Tisztítsa meg a készülék belsejét forró vizes szivaccsal! Ezután tisztítsa meg a sütőt tiszta vízbe mártott szivaccsal! Soha ne helyezze a fritőzt teljesen víz alá, és ne öblítse közvetlenül folyó víz alatt. Annak érdekében, hogy a készüléket sokáig tudja használni, ne tisztítsa durva, súroló szivaccsal vagy agresszív tisztítószerekkel. Részesítse előnybe a kíméletes, környezetbarát tisztítószereket!
Kedves Olvasóink, az ízletes házi ételek szerelmesei!
Lassan közeledik a sokunk számára oly várva várt ünnep, a karácsony. Valószínűleg azért szeretjük annyira, mert a rügyfakasztó, dinamikus húsvéttal ellentétben a karácsony a megnyugvást hozza el, azt az időszakot, amikor szeretteink körében elmerenghetünk a lassan véget érő év felett. Mi pedig szórakoztató olvasnivalót kínáló, rendszeresen megjelenő magazinunkkal immár ötödik alkalommal szeretnénk még kellemesebbé tenni Önöknek az őszi és téli hónapokat. Az elkövetkező oldalak ismét bővelkednek inspirációban, újításokban és ötletekben, és nem csak a konyháinkat illetően. Amenynyiben új receptjeinket szeretné kipróbálni, ne feledje a Tefal Youtube csatornáján található sorozatunkat Havas Dórával! Az összes aktuális újdonságunkról már hagyományosan blogunkon olvashat, de ha még ennél is többre vágyik, iratkozzon fel Home&Cook.hu webshopunk hírlevelére. A nyugalom percei a hőn áhított pihenést hozzák el, mely elengedhetetlen ahhoz, hogy feltöltsük energiakészleteinket, hogy várakozással tekinthessünk az új év felé. Ne azt mondjuk tehát, hogy az év vége vár ránk, hanem hogy egy új kezdet következik, mely mindannyiunk számára valami jobbat hoz el. Legyen a vég mindig egy jobb időszak kezdete!
A karácsony a béke és a nyugalom ünnepe. Mindezt azonban rengeteg kemény munka előzi meg, hiszen a karácsonyi sürgés-forgás a konyhában, a menü és sütemények elkészítése, a lakás karácsonyi dekorációja, a családnak és szeretteinknek szánt ajándékok kitalálása és megvásárlása, sőt az egész lakás kitakarítása nem könnyű feladat. A Tefalnak azonban mindig van ötlete, hogyan nyerhet időt a házimunka során! Tökéletes konyhai eszközeinkkel nyugodtabb és gördülékenyebb lehet a készülődés, hiszen a karácsony igazi értelme: a szeretteinkkel együtt töltött örömteli idő. Az ételek közelebb hoznak minket egymáshoz, ezért a karácsonyi menü elkészítéséhez szeretnénk ötleteket adni egyszerű és gyors receptjeinkkel.
Karácsonyi grillezés? Igen!
Sokan nem szeretik az unalmas és haszontalan ajándékokat karácsonyra,
nekünk van két remek és praktikus ajándékötletünk: a Tefal Optigrill és a Tefal
Ingenio. Ismerkedjünk meg ezzel a két fantasztikus konyhai eszközzel!
Az Optigrill Elite otthoni grill, a húsok és zöldségek tökéletes grillezésének
mesterét Ön sem győzi majd eleget dicsérni! Az Optigrill Elite
intelligenciájának köszönhetően képes megmérni a hús vastagságát, figyelembe
veszi az egyes darabok számát is, és a tökéletes eredmény érdekében
automatikusan beállítja a sütési időt. A gyors sütési funkciónak köszönhetően
lenyűgöző, éttermi stílusú csíkok lesznek a húson vagy zöldségeken. Az ünnepi
vacsorán az ezzel készült ételeket szerettei értékelni fogják.
A
12 automatikus program segítségével anélkül készítheti el a húsokat – például
csirkét, halat – valamint a zöldségeket és egyebeket, hogy folyamatosan
ellenőriznie kellene a grillt. Ráadásul a grill sütőlapja mosogatógépben
mosható, így a grillezés utáni takarítás is még egyszerűbb. A karácsonyi menü
elkészítéséhez válogathat az Optigrillel készíthető receptjeink között – így
például grillezhet kolbászt krumplipürével és gombával vagy készíthet grillezett
gyökérzöldségeket egy különleges burgonyasalátához.
Egy fogantyú, ami mindent tud
Karácsonykor a hűtőnk általában tele van édességekkel, salátákkal,
szendvicsekkel és egyéb finomságokkal. A Tefal nem csak a főzésben segít, hanem
az ilyen konyhai kihívásokra is megoldást kínál, ez pedig a Tefal Ingenio. A
Tefal Ingenio intelligens főzőedény egyik legnagyobb előnye, hogy mindent, ami
vele készül, akár fedővel is, gyönyörűen egymásra lehet pakolni, így helyet
takarítunk meg a hűtőben további finomságok számára. Ezután az univerzális
fogantyúval könnyedén kivehetők, és egy mozdulattal átemelhetők az edények a
sütőbe vagy a tűzhelyre. A praktikus, levehető fogantyú hárompontos biztonsági
rendszerrel rendelkezik, amely akár 10 kg-ot is elbír. Az Ingenio tapadásmentes
és nagyon tartós. Az Ingenio serpenyők kompromisszum mentes minőségi szabványa
karcállóságot biztosít, felületük ellenáll a fém eszközök általi karcolásnak.
Erről a TITANIUM Anti-Scratch tapadásmentes felület gondoskodik, amely hatszor
tartósabb, mint a Tefal standard felülete.
De ne felejtsük el, hogy a karácsony igazi varázsa nem arról szól, hogy
hány ajándékot találunk a fa alatt, vagy mi nem ízlett a vacsora fogásai közül,
hanem arról, hogy minél több örömteli perceket töltsünk a szeretteinkkel. A
Tefal eszközei abban segítenek, hogy minél több időt takarítsunk meg a
konyhában és a házimunka során. Hisszük, hogy eszközeink nem csak a karácsonyi
menü elkészítését könnyíthetik meg, hanem hozzájárulnak ahhoz is, hogy mindenki
nyugodtan, gondtalanul élvezze a karácsonyi hangulatot.