- Készítsük elő a hozzávalókat.
- Egy ollóval vágjuk darabokra a megmosott és megszárított spenótleveleket.
- Az olívaolajat öntsük a Tefal Cook4Me főzőedényébe.
- Adjuk hozzá a spenótot, majd folyamatos kevergetéssel fonnyasszuk meg az olajon. Adjuk hozzá a lilakáposztát, a vizet és a cukrot, majd sózzuk-borsozzuk.
- Ezután adjuk hozzá a szódabikarbónát és csodáljuk meg, hogyan változik a fogásunk színe!
- Amikor a víz elkezd forrni, adjuk hozzá a rizst is.
- Zárjuk le a Tefal Cook4Me fedelét, majd nagynyomásű főzéssel főzzük a rizottót 8 percig.
- Miután letelt a főzési idő, keverjük a rizottóhoz a mascarponét és a parmezánt és hagyjuk állni 5 percig, mielőtt felszolgálnánk. Jó étvágyat!
Autor: Nora Rajcsanyi
-

Elképesztő spenótos rizottó – Tefal Cook4Me recept
-

Tavaszi saláta – Tefal Cook4Me recept
Elkészítés:
- Készítsük elő a hozzávalókat.
- Keverjük össze a mustárt, az ecetet és az olajat.
- Tegyük a tojásokat a Tefal Cook4Me főzőkosarába. Öntsünk 200 ml vizet a Tefal Cook4Me főzőedény belsejébe, majd helyezzük bele a főzőkosarat a tojásokkal.
- Főzzük a tojásokat nyomás alatt 2 percig.
- A főzés után hűtsük le azonnal és pucoljuk meg a tojásokat.
- Keverjük össze a saláta hozzávalóit a mustáros-olajos keverékkel, adagoljuk tányérokba, majd minden saláta tetejére helyezzünk 1-1 db félbevágott tojást.
Tipp:
- A salátához keverhetünk 1 evőkanál lazackaviárt.
- A bébispenót helyett használhatunk rukkolát, vagy bármilyen vegyes salátakeveréket.
-

Általános játékszabályzat és adatkezelési nyilatkozat Groupe Seb Central-Europe Kereskedelmi Kft
Amennyiben külön, az adott játékra vonatkozó Játékszabályzat másképp nem rendelkezik a Tefal Facebook https://www.facebook.com/tefal.nelkulozhetetlen.otletek illetve @tefalhu https://www.instagram.com/tefalhu/ Instagram oldalán indított nyereményjátékokra (A továbbiakban:”Játék”) a következők vonatkoznak:Szervező és Bonyolító: Groupe Seb Central-Europe Kereskedelmi Kft.
cím: 2040 Budaörs, Puskás Tivadar út 14., cégjegyzékszám: 13 09 081091 – a továbbiakban Szervező és Bonyolító.A Játék során a Tefal Facebook és @tefalhu Instagram Oldalán bejegyzés formájában (posztban) feltett kérdésre, játékfelhívásra kell Facebook és/vagy Instagram hozzászólás (komment) formájában választ adni.
Tippelős játék esetében a Facebook és/vagy Instagram bejegyzésben (posztban) ismertetett nyeremény(eke)t a helyes megfejtést leggyorsabban (legkorábbi időpontban) megíró(k) kapjá(k), amennyiben teljesíti(k) a részvételi feltételeket. Amennyiben a kérdés mellett a megfejtések beküldésére vonatkozó határidő is szerepel és a határidőig nem érkezik helyes megfejtés, akkor a Nyertes az a Játékos, akinek válasza legközelebb áll a helyes megfejtéshez.
Sorsolásos játék esetén a Facebook és/vagy Instagram bejegyzésben (posztban) ismertetett nyeremény(eke)t azok között sorsoljuk ki, akik a megadott határidőn belül teljesítik a Facebook bejegyzésben (posztban) és a játékszabályzatban meghatározott részvételi feltételeket.Részvételi feltételek: a Játékban az a Játékos vehet részt, aki:
· 18. életévét betöltött, cselekvőképes magyar állampolgár és rendelkezik az illetékes magyar hatóság által kiadott érvényes személyigazolvánnyal
· a Tefal Facebook és @tefalhu Instagram Oldalán feltett kérdésre adott tippjét, válaszát megírta a játékot meghirdető bejegyzés alatt Facebook hozzászólásban
· a tipp beküldésének előfeltétele, hogy a Játékos elfogadja a Játékszabályzatot és Adatkezelési Feltételeket
· a Játék befejezésének napján élő Facebook és/vagy Instagram regisztrációval (fiókkal) rendelkezik. A Játékban minden Játékos csak egyszer tippelhet (kommentelhet) érvényesen. Amennyiben egy Facebook és/vagy Instagram felhasználótól több tipp (komment) érkezik, akkor a legutoljára beérkezett választ vesszük figyelembe. Érvényes és megegyező tippek (kommentek) esetén a gyorsabban (korábbi időpontban) beérkezett tipp(ek) (kommentek) beküldője a Nyertes.A nyereményt mindig az aktuális Facebook és/vagy Instagram bejegyzésben (posztban) ismertetjük. A Nyertes(eke)t az üzenőfalon keresztül, illetve Facebook és/vagy Instagram hozzászólás (komment) formájában értesítjük, legkésőbb a Nyertes(ek) kiválasztását követő 2 munkanapon belül.
A nyeremény átvételével kapcsolatosan a jelentkező Nyertes(ek)nek privát Facebook és/vagy Instagram üzenetben adunk tájékoztatást. Ha a nyeremény átvételéhez a Nyertes(ek) részéről további információ megadása szükséges, akkor a kérdéseket a Szervező a Privát Facebook és/vagy Instagram üzenetben fogalmazza meg. Amennyiben a Privát Facebook és/vagy Instagram üzenetben történt kapcsolatfelvételtől számított 72 órán belül a Nyertes(ek)től nem érkezik válasz, akkor Szervező fenntartja a jogot arra, hogy a nyereményt ne adja át vagy a helyes megfejtést beküldők közül új Játékost sorsoljon, vagy az időben a következő leggyorsabban válaszoló Játékost léptesse helyébe.
Általános rendelkezések
Amennyiben a Játékos bármely okból nem felel meg a Játékszabályzatban rögzített feltételeknek, úgy a Szervező az érintett Játékost a Játékból kizárhatja. A Játékos a tipp Facebook és/vagy Instagram hozzászólásban (kommentben) történő megküldésével egyidejűleg elismeri, hogy teljes körűen megismerte a jelen Játékszabályzatban rögzített Részvételi Feltételeket és azokat feltétel nélkül elfogadta. Amennyiben a Játékos a Részvételi Feltételeket – annak bármely rendelkezése tekintetében – nem fogadja el, vagy azzal kapcsolatban kifogást emel, a Játékból kizárásra kerül.
A Részvételi Feltételeket tartalmazó Játékszabályzatot a Szervező a https://blog.tefal.hu/altalanos-jatekszabalyzat-es-adatkezelesi-nyilatkozat internet címen teszi közzé. A Szervező biztosítja a Szabályzat előbbiek szerinti – folyamatos – elérhetőségét.
A Szervező fenntartja a jogot, hogy manipuláció, szabálytalan játék, visszaélés, vagy ezek gyanúja esetén a játékból bárkit indoklás nélkül kizárjon. Ha a Facebook és/vagy Instagram bejegyzésben (posztban) Szervező másképp nem rendelkezik, akkor a nyeremény(eke)t a Szervező biztosítja, illetve a nyeremény(ek) utáni adó és járulékterheket, valamint a nyeremény átadásával összefüggő költségeket Szervező fizeti meg. A nyeremény átvételével és felhasználásával összefüggésben esetlegesen felmerülő költségek és kiadások a Nyertes(eke)t terhelik.
A Játékosok tudomásul veszik, hogy a Játékban való részvétel önkéntes. A Nyertes(ek) vállalja(k), hogy Szervező a nevét(üket), a nyerés tényét, illetve a nyeremény(eke)t Facebook és/vagy Instagram bejegyzésben kizárólag a Játékkal kapcsolatban közzétegye, az erre vonatkozó adatvédelmi nyilatkozat és rendelkezések szerint.
A Szervező kizárja felelősségét a Játékosok téves, pontatlan vagy hiányos adatszolgáltatásából eredő, illetve a Játékosok vagy bármely harmadik személy által elszenvedett károk tekintetében.
Kizárt személyek
A Játékot a Groupe Seb Central-Europe Kereskedelmi Kft szervezi. A Játékban nem vehetnek részt a Szervező munkavállalói, a Játékkal kapcsolatos feladatokat ellátó megbízottjai és alvállalkozói, továbbá az előbbiek közeli hozzátartozói, élettársaik, illetve akik a Játék marketing céljainak megvalósulásában közvetlen szerepet vállalnak, valamint azok közeli hozzátartozói a Ptk. 685. § b) pont szerint.
A Tefal Facebook és Instagram Oldalán indított promóciók függetlenek a Facebook-tól, a Facebook nem támogatja és nem vesz részt bennük, a játékokat kizárólag a Szervező indítja. Fenntartjuk a jogot a Játékszabályzat módosítására.
Adatvédelem, adatvédelmi nyilatkozat
Szervező és Bonyolító Kötelezettséget vállal arra, hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a hatályos nemzeti jogszabályokban, valamint az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott elvárásoknak.
A Játékos által megadott személyes adatokat Szervező bizalmasan, a hatályos uniós és magyar jogszabályokat és ajánlásokat maradéktalanul betartva kezeli, a Játékos személyhez fűződő jogait mindenkor tiszteletben tartja. A Játékkal összefüggő adatkezelői feladatokat az üzemeltető látja el, míg az adatkezelés során Bonyolító adatfeldolgozói feladatokat lát el.
Szervező megtesz minden lehetséges intézkedést a személyes adatok biztonságáért; az adatkezelés során tudomására jutó adatokat a lehető legnagyobb körültekintéssel, szigorúan bizalmasan kezeli, a hatályos jogszabályok által lehetővé tett minden módon megvédeni azokat a különböző kockázatoktól, így különösen: jogosulatlan hozzáféréstől, megváltoztatástól, továbbítástól, nyilvánosságra hozataltól.
Jelen adatvédelmi nyilatkozatban írtak összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos jogszabályokkal, különös tekintettel a következőkre:
Ø a 2011. évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (Infotv.); Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) – a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK.
A Játékban való részvétel és adatszolgáltatás önkéntes. A Játék során esetlegesen szolgáltatott személyes adatokat a Szervező a Játékosoknak a tipp vagy válasz Facebook és/vagy Instagram hozzászólásban történő megküldésével adott felhatalmazása alapján abból a célból kezeli és dolgozza fel, hogy a Játék nyertesének a nyereményt kézbesítse.
Tájékoztatjuk, hogy személyes adatai kizárólag abban az esetben kezelhetőek jogszerűen, ha ahhoz Ön hozzájárul. Amennyiben személyes adataidat nem kívánja megadni, illetve azok kezeléséhez nem kíván hozzájárulni, az adatszolgáltatást, illetve hozzájárulását megtagadhatja, azáltal, hogy a Játékban nem vesz részt, vagy adatait nem adja meg, a rendszerbe azokat nem viszi be.
Szervező tájékoztatja a Játékosokat, hogy az adatkezelés a Játékos hozzájárulásán alapul (2011. évi CXII. törvény 5. § (1) bekezdés a) pontja). Az adatszolgáltatás önkéntes, mindazonáltal a Játékban történő részvétel a jelen szabályzatban meghatározott adatok közlését szükségessé teszi.
Szervezőnek az alábbiakban meghatározott személyes adatokra van szüksége, amelyek rendelkezésre bocsátása Ön, mint a Játékban résztvevő személy részéről önkéntes. Szervező a Játék lebonyolítása, a nyeremények átadásának regisztrálása és a nyertesek nevének közzététele érdekében kezeli az adatokat.
Szervező a következő adatokat kezeli: Játékos teljes neve, telefonszáma, postázási címe
A Játékban való részvétellel a Játékos egyidejűleg elfogadja jelen tájékoztatóban rögzítetteket.
Tekintettel az előbb írtakra, a felhasználó elfogadja, és kifejezetten kijelenti: hozzájárul ahhoz, hogy az üzemeltető a megadott személyes adatok tekintetében adatkezelést végezzen, illetve, hogy személyes adatait kezelje.
Az adatkezelés jogalapja (az Infotv. fent hivatkozott szakasza mellett): az érintett önkéntes hozzájárulása, GDPR 6. cikk (1) bek. B) pont.
A Játékos a megadott adatokat bármikor módosíthatja vagy azok törlését kérheti a Szervezőtől. Játékosok hozzájárulnak ahhoz, hogy az általuk megadott személyes adatok valódiságát Szervező a nyeremény átadását megelőzően, amennyiben ez szükséges – személyazonosító igazolvány alapján – leellenőrizze.
A Játékos(ok) a tipp vagy válasz Facebook és/vagy Instagram hozzászólásban történő megküldésével minden tekintetben elfogadják a Játékszabályzat minden rendelkezését, a Szervező pedig szavatolja, hogy az adatkezelés a hatályos jogszabályi rendelkezések megtartásával történik.
Az adatkezelés időtartama:
A Szervező a Nyeremény(ek) átvételét követő 2. naptári hónap végéig kezeli a Játékos(ok) Játék során megadott adatait.Szervező a következő társaságokat vonja be a Játék lebonyolítása érdekében az adatkezelésbe:
– Lauritzen Instore Holding Zrt (Cégjegyzékszám: 01 10 047736)
– GLS General Logistics Systems Hungary Kft (Cg: 13 09 111755)Játékos kérelmezheti a tájékoztatást adatai kezeléséről, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az esetleges adatfeldolgozóink nevéről, címéről és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről; továbbá kérheti adatainak helyesbítését, valamint személyes adatainak törlését vagy zárolását. Szervező a tájékoztatást a lehető legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban 30 napon belül teljesíti.
Amennyiben Játékos az adatkezelést sérelmesnek tartja, tiltakozhat azok kezelése ellen, valamint bírósági jogorvoslatot kezdeményezhet, továbbá a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz fordulhat. Játékos kötelességet vállal arra, hogy az űrlap kitöltése során kizárólag saját adatait rögzíti, és ezen adatok a valóságnak megfelelnek. Az adatok valódiságáért Játékos felel. Amennyiben a Játékos valótlan adatokat rögzít, vagy más személy adatait adja meg, a vonatkozó és polgári jogi, büntetőjogi és szabálysértési szabályok szerint felel. Szervező fenntartja jelen szabályzat egyoldalú módosításának jogát. A Játékszabályzattal és az Adatvédelmi rendelkezésekkel összefüggő esetleges jogvitákban a magyar jogszabályok irányadóak, és a Pp. szabályai szerinti magyar bíróságok illetékesek.
-

Vásárolj bármilyen Tefal serpenyőt és megajándékozunk 1 db 400 g-os NUTELLA® kenhető kakaós mogyorókrémmel!
A promóció 2021. április 15-től május 7-ig tart, vagy az ajándék 160 db NUTELLA® készlet erejéig.Résztvevő partnerek: Euronics, Home&Cook, Media Markt.A promóció további részleteit, az abban résztvevő serpenyők listáját az alábbi promóciós oldalon találod: https://promo.tefal.hu/promo/tefal-serpenyo-ajandek-nutella/ -

Húsvéti desszert Havas Dóra ajánlásával – Egyszerű, túrós-barackos sütemény
Egyszerű túrós-barackos sütemény- A sütőt 200 fokra előmelegítjük és egy közepes méretű tepsit vagy tortaformát sütőpapírral kibélelünk.
- A hozzávalókat a lekvár kivételével egy tálas robotgépben összekeverjük.
- A masszát az előkészített formába simítjuk, rákanalazzuk a lekvárt és villával márványos mintát rajzolunk bele.
- 35-40 perc alatt készre sütjük.
- Porcukorral meghintve tálaljuk.
-

Húsvéti leves Havas Dóra ajánlásával – Citromos tojásleves
Citromos Tojásleves
(Hozzávalók 4-6 személyre)Elkészítés:- A tojássárgákat egy keverőtálban felverjük, hozzáadjuk a citromot és tovább verjük, amíg ki nem fehéredik.
- Hőkiegyenlítéssel hozzáadunk 2,5 dl forró húslevest, majd az egészet egy turmixgépbe öntjük, hozzáadunk 5 dkg főtt rizst és simára turmixoljuk.
- Visszaöntjük a lábasba és összemelegítjük a maradék húslevessel.
- Fűszerezzük, sóval, borssal ízesítjük, illetve adunk még hozzá citromlevet, ha szükséges.
- Tálaláskor a tányérokba szedjük a maradék főtt rizst és a főtt- vagy grillcsirke lefejtett húsát. Rámerjük a forró levest, majd citromszeletekkel, frissen aprított kaporral vagy petrezselyemmel díszítjük.
-

Bemutatkozik a a Tefal Infiny Force Pro 5in1 botmixer
Ínycsiklandó krémlevesekre, tökéletesen selymes burgonyapürére vagy frissítő turmixokra vágyik? Ebben az esetben tökéletes választás egy jó minőségű botmixer, amely az egyik legsokoldalúbb konyhai segítő. Alábbi cikkünkben összefoglaltunk néhány tippet a legjobb botmixer kiválasztásához, amely a legtöbb munkát elvégzi az Ön számára és amellyel tökéletes főzési eredményeket érhet majd el. Néhány szuper receptet is megosztunk, melyet a botmixerrel pillanatok alatt elkészíthet.A rúdmixer kiválasztásának szempontjaiÚj botmixer beszerzésén gondolkozik? Összeszedtünk néhány szempontot, melyekre érdemes figyelnie a vásárláskor, hogy az Ön számára legideálisabb eszköz tulajdonosa lehessen, mellyel a lehető legtöbb konyhai feladatot elvégezheti. A levesek és szószok elkészítésétől a püréken és a turmixokon át a majonézig vagy bármilyen mártásig.A legfontosabb: a sebesség és a teljesítményMire képes egy kézi botmixer? A levesek és mártások selymesre turmixolásán túl tejszínhabot is verhet vele, de akár hagymát, diót és fűszereket is apríthat, pontosan olyan állagúra, amilyenre Ön szeretné. Ahhoz, hogy a botmixer minden típusú alapanyagot tökéletesen krémesítsen, elsősorban sebesség és teljesítmény szükséges.A Powelix Life technológiának és 1200 W teljesítményének köszönhetően a Tefal Infiny Force Pro 5in1 botmixer biztosítja a tökéletes eredményt a legkeményebb alapanyagok esetén is. Ezen a praktikus konyhai kelléken, amely tökéletesen illeszkedik a kezébe, egy gombnyomással beállíthatja a keverési sebességet.Multifunkciós eszközA Tefal Infiny Force Pro 5in1 botmixer a tartozékaival együtt megfelel egy komplett konyhai robotgépnek: aprító-, habverő-, illetve krumplipüré-készítő tartozékkal is fel van szerelve.Kiváló teljesítményű, Powelix Life titán felületű pengékkel rendelkezik, amelyek kivételesen hosszú élettartammal rendelkeznek. Ezért az Infiny Force Pro 5in1 botmixer élettartama akár kétszer olyan hosszú, mint egy hagyományos botmixeré.ReceptekVégtelen számú recept készíthető el a Tefal Infiny Force Pro 5in1 botmixer segítségével. Legyen szó finom házi levesekről és szószokról, püréről, pesto-ról, salsáról, bármilyen egészséges turmixról vagy majonézről. Inspirációként bemutatunk néhány receptet, melyeket a Tefal legújabb botmixerével pillanatok alatt elkészíthet.Házi majonéz- 2 tojássárgája
- 150 ml napraforgó vagy repceolaj
- 1 evőkanál dijoni mustár
- fél citrom leve
- só, bors ízlés szerint
Ehhez a recepthet a botmixerre és a magas, henger alakú mérőpohárra lesz szüksége. Helyezze bele az összes hozzávalót a són és borson kívül, majd akár a mixer akár a habverő fejjel dolgozza össze, maximális fokozaton, fel-le mozgatva az eszközt. A néhány másodperc múlva elkészült majonézt ezután ízlés szerint sózza, borsozza.SmoothieKészítsen botmixerrel smoothie-t bármilyen gyümölcsből vagy zöldségből. Fontos, hogy a választott összetevők ne töltsenek ki több helyet a keverőpohár magasságának háromnegyedénél. Miután a kiválasztott turmix összetevőket behelyezte a keverőpohárba, kezdje el a legkisebb sebességgel összeturmixolni őket a botmixerrel, majd fokozatosan növelje ezt a sebességet, amíg el nem éri a kívánt állagot.Milyen alapanyagokból készíthet smoothiet botmixerrel? Például egy csésze friss eperből, 150 ml tejből és egy teáskanál mézből, de ha édesszájú, bizosan ínyére lesz az 1 banánból, 1 kiviből, egy teáskanál chia magból és 100 ml mandulatejből készült turmix is. Próbálja ki az 1 marék friss spenótlevélből, 1 kisebb almából, 1 fél narancsból, 4 brokkoli rózsából és 1 fél sárgarépából készült smoothiet is, amelyet vízzel tetszőlegesen hígíthat.KrémlevesKrémleveshez lenne kedve? Próbálja ki a vöröslencsés krémleves-receptünket:- 125 g vöröslencse
- 1 közepes hagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 200 ml kókusztej
- 400 ml víz
- 1 cm hámozott gyömbér
- 0,5 tk curry
- só, bors ízlés szerint
- 1 ek napraforgóolaj
Párolja üvegesre a finomra vágott hagymát, a zúzott fokhagymát és a csíkokra vágott gyömbért a napraforgóolajban. Ezután adja hozzá a curry-t és a vöröslencsét majd öntse fel 400 ml vízzel. Amikor a vöröslencse megpuhult, a levest krémesítse a botmixerrel. Ezután adja hozzá a kókusztejet, keverje újabb 5-10 másodpercig a levest a botmixerrel, majd ízlés szerint sózza, borsozza.Tökéletes krumplipüré a pürékészítő tartozékkalCsupán annyit kell tennie, hogy megsózza a főtt burgonyát, hozzáad néhány kocka vajat, illetve egy kevés langyos tejet és a pürékészítő tartozékkal felszerelt botmixerrel krémesíti. Az így kapott burgonyapüré tökéletesen sima és krémes lesz. Ha azt szeretné, hogy a krumplipüré hígabb legyen, adjon hozzá több tejet.TejszínhabTejszínhab készítéshez használja a habverő fejet. A tökéletes tejszínhabhoz fontos, hogy olyan minőségi tejszínt használjunk amelynek minimális zsírtartalma 30-33%. A felverni kívánt tejszín mindig legyen hideg, a keverőtálba vagy keverőpohárba kiadagolva néhány percre a fagyasztóba is tehetjük habverés előtt.A habverést lassú fokozatunk kezdjük, majd amikor a krém besűrűsödik, növeljük a sebességet maximálisra, ügyelve rá, hogy a tökéletes állag elérése után azonnal abbahagyjuk a keverést, különben a tejszín kicsapódik.Bébiételek, pürékA krumplipüré mellett a kisbabáknak készített pürékhez is ideális a pürésítő tartozék.Egyszerű almapüré- 4 alma
A meghámozott, kockákra vágott almákat főzze puhára kb. 15 perc alatt, majd öntse le róluk a vizet és tegye a keverőpohárba. Ezután a pürésítő tartozékkal krémesítse kellő állagúra, majd helyezze tálkákba és ízlés szerint szórja meg egy csipet őrölt fahéjjal. -

Hogyan válasszuk ki a megfelelő WOK serpenyőt?
Egy új WOK serpenyő vásárlását fontolgatja? A könnyebb döntés érdekében bemutatunk néhány tippet és trükköt, amelyeket érdemes figyelembe vennie a választásnál.Hogyan válassza ki tehát a megfelelő WOK serpenyőt, amely kiváló minőségű és 100%-ban kiszolgálja az Ön igényeit?Először is, ismerje meg a WOK titkát!Ha szereti az ázsiai ételeket és ki nem hagynáa kung pao csirkét, achilimártásossertéshúst, vagyakókusztejes curry-t a heti menüjéből, akkoregy WOK serpenyő elengedhetetlen tartozéka lesz az Ön konyhájának. Ez a serpenyő azonban nemcsak az ázsiai, hanem számtalan egyéb fogás elkészítéséhez ideális.Hogyan ismeri fel a WOK serpenyőt?Mély, ívelt edényfalamiatt összetéveszthetetlen más edényekkel. A WOK serpenyő átmérője a viszonylag szűk edényaljtól fokozatosan szélesedik felfelé az edény pereméig, ennek köszönhetően teljesen sajátos módon készül benne az étel.A magas hőmérsékletre melegített WOK serpenyő alja és edényfala egyaránt felforrósodik, így az apróra vágott zöldségek, hús, illetve bármilyen egyéb összetevő folyamatos keverés mellett, az edény aljához és falához egyaránt érintkezve egyenletesen megpirul és átsül, így akár néhány perc alatt elkészül benne egy csodálatos ebéd-vagy vacsorafogás.Milyen szempontokalapján válasszunk új WOK serpenyőt:BevonatAz új WOK serpenyő kiválasztásakor a legfontosabb szempont a serpenyő belső bevonatánakminősége és milyensége. A WOK készülhet öntöttvasból, acélból, rozsdamentes acélból és tapadásmentes anyagokból, illetve ezeknek keverékéből. ATefal szerint alegjobb választás a tapadásmentes titán felület, mely a Tefal legújabb fejlesztésű edénycsaládja, azUnlimited Anti-Scratchedények fő alkotóeleme. A tapadásmentes titán bevonatúWOK serpenyőben az étel soha nem fog leégni,illetve leragadni,ráadásul néhánycsepp olaj is elegendő egy teljes fogáselkészítéséhez.A Tefal Unlimited Anti-Scratch WOK serpenyő exkluzív tapadásmentes Titanium Anti-Scrach felülettel rendelkezik, amely tapadásmentes tulajdonságai mellett rendkívül karcállóis, ennek köszönhetően fém eszközök használata is megengedett benne a főzés során. Ezt a Tefal serpenyőt mosogatógépben is moshatja anélkül, hogy károsítaná annak belső felületét.Ideális méretAmikora WOK serpenyő méreteiről beszélünk, az elsősorbanafelső perem átmérőjét jelenti. A legnépszerűbbek a 28 centiméter átmérőjű wokok, amelyekben – akárcsak az Unlimited Anti-Scratch esetében – pillanatok alatt elkészítheti a vacsorátakáraz egész család számárais.A 28 cm-es méret teljesen optimális, hiszen elegendő helyet kínál a keveréshez, ugyanakkor elfér a tűzhelyen, és nem szorítja ki a többi edénytsem.A fogantyú típusaEgy WOK serpenyőknél a fogantyú is nagyon fontos szerepet játszik. Mivel az ételek elkészítésekor mindig a fogantyú lesz a kezében, válasszon hosszú fogantyúval ellátott serpenyőt, amely kényelmes, ergonómikus fogást biztosít. A megfelelő fogantyúnak köszönhetően az ételeket sokkal könnyebb elkészíteni, miközben sosemégetimegmagát. A legtöbb WOK serpenyőt nem szabad sütőbe tenni a fogantyúja miatt, ez azonban nem vonatkozik aTefalUnlimited Anti-Scratch WOK serpenyőre. Ez a serpenyő 175 Celsius-fokos sütőben is használható, beleértve az üvegfedelet is.Az ideális főzési hőmérsékletA Tefal Unlimited Anti-Scratch WOK serpenyőben értékelni fog egy másik fontos funkciót is. A Thermo-Signal technológiának köszönhetően a serpenyő alján van egy hőmérsékletjelző, mely egynemű pirosra színeződve jelzi, hogy a WOK serpenyő már tökéletesen felmelegedett, így ideális a főzés elkezdéséhez. Az Unlimited Anti-Scratch WOK serpenyő további előnyös tulajdonsága aThermo-Fusion funkció, amely garantálja az egyenletes hővezetést a serpenyőben, és ezáltal a hozzávalókegyenletes pirítását, sütését.ÜvegfedőA klasszikus WOK serpenyőknél nincs szükség fedőre, hiszen a bennük készült ételekáltalábanfolyamatos keveréssel készülnek. Ha fedéllel borítanánka serpenyőt, párolás következne be, ami a legtöbbWOK-ban készültázsiai ételnél nem szükséges. Azonban ha más különlegességeket is készítünk a WOK seprenyőnkben, amelyekhez párolás szükséges, akkor a Tefal Unlimited Anti-Scratch WOK serpenyő üvegfedőjenagyon hasznos lesz számunkra.Így a WOK funkció mellett egy magasfalú serpenyő előnyeit is kihasználhatjuk vele.Tűzhelytípusoknak megfelelő kompatibilitásA Tefal Unlimited Anti-Scratch az összes tűzhelytípussal kompatibilis.Új WOK serpenyő kiválasztásakor általában eszünkbe jut, hogy milyen tűzhelyünk van otthon, hogy biztosan tudjuk használni a terméket. Az Unlimited Anti-Scratch WOK serpenyő esetében azonban teljesen megfeledkezhet erről a fontos kritériumról, ez a serpenyő teljesen kompatibilis minden típusú tűzhellyel. Használhatja hagyományos gázos, elektromos, de kerámia és indukciós főzőlapokon is. -

Vásárolj Tefal konyhai terméket 60.000 Ft feletti értékben és megajándékozunk egy 12 db-os Tefal edényszettel!
Most vásárolj Tefal konyhai terméket vagy termékeket, hiszen bruttó 60.000 Ft összérték feletti vásárlás esetén egy 12 db-os Tefal edényszettel ajándékozunk meg!A promóció 2021. március 1-től április 30-ig tart, melyhez kapcsolódóan a megvásárolt termékek és vásárlási bizonylataik regisztrációjára 2021. május végéig van lehetőség az alábbi promóciós oldalon: https://promo.tefal.hu/promo/tefal-termekek-vasarlasakor-ajandek-tefal-edenyszett/A promócióban minden Tefal konyhai termék részt vesz.
