Hámozza meg és vágja fel a mangót kis kockákra. Vágja fel a paprikát egyenlő méretű kockákra, majd aprítsa fel a hagymát, zöld paprikát és a koriander leveleket.
Keverjen össze mindent a lime levével. Fűszerezze sóval és borssal, majd tegye félre a mango salsát.
Keverje össze a fokhagymaport 1/2 teáskanál sóval és borssal. Szórja a keveréket a lazac szeletekre, és cseppentsen rájuk egy kevés olajat.
Kapcsolja be a grillsütőt.
Válassza ki azprogramot, és nyomja meg az OK gombot.
Amint az előmelegítés befejeződött, tegye a lazac szeleteket a grillsütőbe, és zárja le.
A kijelző utasításai szerint süsse a kívánt állagúra a lazacszeleteket: közepesen sültre vagy teljesen átsültre.
Szedje tányérokra a lazac szeleteket, kézzel facsarjon rájuk egy kevés lime levet, majd tálalja a mangó salsával, illetve ízlés szerint párolt rizzsel.
Keverje össze a koriandert, lime levet, olajat, fokhagymát, hagymát, zöld paprikát sót és köményt.
Kenje be a steak szeleteket a páccal, majd tegye hűtőbe, és pácolja legalább 4 órán keresztül.
Vegye ki a húst a hűtőszekrényből, és csöpögtesse le róla a pác nagy részét.
Öntse ki a maradék pácot.
Kapcsolja be a grillsütőt.
Válassza ki az programot, és nyomja meg az OK gombot.
Amint az előmelegítés befejeződött, tegye a steak szeleteket a grillsütőbe, és zárja le.
A kijelző utasításai szerint süsse a hússzeleteket a kívánt állagúra: a vérestől a teljesen átsültig különböző szín és hangjelzésekkel jelez a készülék a készültségi fokokról.
Helyezze a hússzeleteket a vágódeszkára, és hagyja pihenni 5 percig, mielőtt felvágná.