- Egy nyeles lábasban, vagy magas falú serpenyőben melegítsük fel a vizet a vajjal, sóval és cukorral.
- Forraljuk fel, majd egyszerre adjuk hozzá a teljes lisztmennyiséget.
- Fakanállal addig keverjük, amíg a tészta az összes nedvességet magába nem szívja.
- Helyezzük a tésztát a krémkeverő lapáttal felszerelt rozsdamentes acél tálba, majd 2-es fokozaton keverjük 10 percen át, hogy lehűljön.
- Ezután válasszuk a 3-as fokozatot, majd egyesével adjuk hozzá a tojásokat a fedél nyílásán keresztül.
- Miután az összes tojást belekevertük, szedjük le egy spatulával a tál falára tapadt tésztát és keverjük egyneműre.
- A tésztát töltsük egy habzsákba, majd nyomjunk belőle kis gömböket vagy hurkákat egy sütőpapírral borított sütőlapra
- Sütőben süssük 180°C-on 40 percig, vagy amíg a képviselőfánkok aranybarnára nem sülnek. Sütés közben ne nyissuk ki a sütőajtót, mert a fánkok összeeshetnek.
- Ezután nyitott sütőajtó mellett várjuk meg, amíg a fánkok kihűlnek.
- Amikor teljesen kihűltek, vágjuk félbe a fánkokat, majd töltsük meg keményre vert tejszínhabbal vagy cukrászkrémmel.
Tipp: Égetett tésztából készül a népszerű francia eclair fánk (az alábbi képen), illetve a choux is, de sós változatban is készíthetjük. Ehhez helyettesítsük a cukrot egy csipet sóval, majd sütés előtt szórjuk meg a fánkok tetejét reszelt sajttal.

Napsat komentář